Kirekesztve

Sziasztok Listások!
Vártam az infókat az elmaradt és a megtartott esélyegyenlőségi napról. Nem jöttek, hol voltatok?( nem fontos válaszolni.).
 

Én régóta tudtam az esélyegyenlőségi napról, de engem nem érintett meg a gondolat, hogy ennek én is részese legyek látván a körülöttem lévő ál mozgássérülteket. A városunkban működő egyesületnél elnök váltás volt és az új elnök a MEOSZ biztatására kirándulást szervezett a Petőfi Csarnokban megtartott esélyegyenlőségi napra. Akik ott voltak talán emlékeznek rá, hogy ez egy demonstrációs nap is volt. Nekem és az egyesületnek is ez volt az első ilyen jellegű "kirándulás". A buszon akkor még bőven maradt ülőhely is.
 

Szerencsére a buszsofőr  "jó erőben" volt és föltörölte velem a busz lépcsőjét. Szerencsére a többi utas "jol szaladgált", így nem szorultak segítségre. Rendezett sorokban közelítettük meg a PECSA-t, elvégre demonstrálni jöttünk, én a sor végén gurultam.
 

Sokunk által tisztelt dr Derera úr ( és ezt most komolyan nem gúnyból írom így ) műsorvezetőként a színpadon az épek és közénk dobozokból felállított falat vizuálisan lebontotta. ( A listán egyik barátunk megvádolta T-Boly-t, hogy tégla. Valószínüleg ennek a nagy falbontásnak esett áldozatul T-Boly is, vagy esetleg csoda révén több évtizedes kerekesszékezés után fölálltál és elfelejtettél bennünket? Kellenek a biztos téglák, a kapaszkodók!!! )

Tágra meredt szemmel csodálkoztam, hogy vannak ilyen bátor emberek, csak úgy repültek a dobozok ( téglák) ! Bíztam abban, hogy ezt sokan látják, és a mellettem kerekesszékben ülő lányoknak és fiúknak lesz jövőjük, ebben ma már nem vagyok biztos. A hivatalos műsor után megkezdődött az ismerősök, barátok keresgélése, csapatokba verődése. Az idei esélyegyenlőségi nap elmaradásával ez maradt el. Azt követően szinte minden évben ott voltam, de már nem választottam a buszon való megmérettetést, lépcsőtörlést inkább a családi utazást. Számtalan rég látott baráttal, ismerőssel találkozhattam, csodáltam az újabbnál újabb, számomra elérhetetlen,rehabos eszközöket. A nap végén hittel, reménnyel, energiával feltöltődve másztam be az autómba és indultunk haza. A hitet és a reményt nekem nem a "pirospozsgás, népviseletbe öltözött,ringó csípejű,nyugdíjas csoport" tánca adta, hanem az, hogy még ennyien vagyunk,kezet fogunk,megöleljük egymást és még puszik is elcsattannak. Szeretjük egymást!
üdv:Szultan