Az eddigi koncepciók egyike sem alkalmas a mozgássérültek, látás- illetve hallássérültek, valamint az értelmi fogyatékos személyek érdekeinek artikulálására, viszont magán viseli a foglalkoztatók érdekeinek minden jegyét, így nem tudunk egyetérteni vele. A jelen szabályzás súlyos alkotmányos és emberjogi hibákat tartalmaz, melyekkel kapcsolatban adandó alkalommal a hazai és nemzetközi jogvédő szervezetekhez fordulunk segítségért, támogatásért, emberi, valamint alkotmányos jogaink érvényesítésében kérjük közreműködésüket.
A jelen foglalkoztatáspolitika célja a lehető legszélesebb réteg bevonása a munka világába, viszont ezzel egyenesen ellentétes hatású törvényeket hoznak. Ilyen például a keresetkorlát. Épeszű ember ilyet ki se mond, hiszen alkotmányellenes, egyenlő munkáért egyenlő bér jár mindenkinek. Maga a szó is tartalmazza a korlát szót, ami szöges ellentétben áll a foglalkoztatáspolitika hangoztatott alapjaival. A foglalkoztatás korlátozása, és a foglalkoztatáspolitika csak akkor fér össze, ha a cél az lenne hogy minél kevesebben dolgozzanak.
Súlyos hiba az is, amikor a rokkantnyugdíjjal rendelkező munkavállalót sújtják, és a kedvezményeik elvételével próbálják távol tartani őket a munka világától. A nyugdíjakat összevonják a keresettel, és magasabb sávban adóznak, nem illeti meg egy csomó jog a nyugdíjas munkavállalót, ami egy nem nyugdíjast megillet. Nem kaphat végkielégítést, nem jár a betegszabadság, ellenben ugyanúgy kell nyugdíjas létére nyugdíj- és egyéb járulékokat fizetnie, mint bárki másnak. Miért súlyos hiba ez? Mert a kereső nyugdíjas nem kér segélyt, viszont a fogyasztásán keresztül ő is adózik, minden elköltött forintjából. Ezen kívül nincsen tétlenségre kárhoztatva, esélyegyenlősége pedig nemzetközi megítélésünkön javít. Az a törekvés pedig, hogy a nyugdíjat, vagy a rokkantnyugdíjat szociális juttatássá silányítsák, és így tegyék emberek tömegét függővé a politika hatalmi széljárásától, növelve és tudatosítva a kiszolgáltatottságot, sorstalansággal és jövőkép nélküliséggel, kilátástalansággal sújtva őket, szűklátókörű és korlátolt gondolkodásra vall, a dolog emberi oldaláról nem is beszélve. További súlyos hiba, amikor valamilyen elképzelt pályákra, foglalkozásra, szakmákba, munkakörökbe kényszerítjük e sokat szenvedett réteg dolgozni akaró illetve tudó részét. Hamis az a nézet, hogy valaki alkalmas telefonkezelésre, akkor abban ki is elégül az illető önmegvalósítási vágya.
Legtöbbször a választék teljes hiánya miatt vonnak le hamis következtetést arra nézve, milyen sikeres egy-egy ilyen akció. A kényszer miatt sok értékes munkaerő végez alacsonyabb értékű munkát, mint azt képességei, illetve motivációi diktálnák. Végső soron ezen is a társadalom veszít a legtöbbet, beleértve a költségvetést is, hiszen a magasabb érték előállítása magasabb jövedelmet jelent, ami magasabb fogyasztói életszínvonalat, vásárlóerőt jelent, ami 25% állami bevételt (ÁFA) és vásárlóerőt jelent, ami újabb munkahelyeket teremt.
Szintén itt kell megemlíteni azt a tisztességtelen magatartást, amikor a rokkantnyugdíjasokat időnként felülvizsgálják, és értelmetlen módon visszaminősítik azzal a kifejezett céllal, hogy munkavállalásra kényszerítsék, kilátásba helyezve a megélhetésének elvonását. Arra hasonlít ez, mikor behúzott fékkel ösztökélik a lovakat, hogy húzzanak. Egyszerre lehetetlenítik el a munkába való visszatalálást, és ugyanakkor próbálják rákényszeríteni a munkát az érintettekre. Ez minősíthetetlen és embertelen.
A foglalkoztatáspolitikának tehát magában kell foglalnia a nyugdíjas és rokkantnyugdíjas réteg feltétel nélküli támogatását, és meg kell szüntetni az egymással ellentétes folyamatokat.
Az új foglalkoztatáspolitika lényeges elemének kell lennie annak az új támogatási rendszernek, amely közvetlenül a támogatottat segíti, és nem valamely, a támogatottból megélni kívánó szervezeten keresztül, és annak kiszolgáltatva jut csak a támogatáshoz. Érvényes ez a foglalkoztatáspolitika minden területére, a védett munkahelyekre, a munkába állást lehetővé tevő támogató szolgálatokra, a szintén munkába állást segítő képzésekre, és itt az oktatáspolitika kapcsolata a foglalkoztatáspolitikával. A közvetlenül támogatott személy el tudja maga is dönteni, milyen képzés, illetve milyen megszerezhető tudás válik hasznára, és a szabad piacon kell elköltenie az erre a célra szánt támogatást. Különben a támogatásokból semmit sem érő tanfolyamok, és a támogatási, uniós pénzek lenyúlására szakosodott intézményeknél landol a támogatás, a támogatott pedig semmit sem érő tudással és sehol el nem ismert cédulára írt képesítéssel távozik csalódva az egész foglalkoztatás- és oktatáspolitikából. Legkívánatosabb az lenne, ha az egész érdekvédelem maga is a támogatott csoportokon keresztül lenne finanszírozva, hiszen az érdekvédelemmel foglalkozó egyesületek és szervezetek léte, fenntartása, támogatottsága is egyfajta támogatást jelent, pedig ezek nem biztos, hogy az érdekelteknek megfelelően végzik érdekvédelmi tevékenységüket. Legtöbbször azt tapasztalják az államilag fenntartott érdekvédelmi szervezetek tagjai, hogy a szervezetek inkább hajlanak a fenntartóik érdekeit figyelembe venni, szem elől tévesztve a létezésük céljait is.
Röviden: a foglalkoztatáspolitika karöltve az oktatáspolitikával és az érdekvédelemmel fogadja el, hogy csak a támogatott személyeken keresztül juthasson bárki állami forrásokhoz, mert csak így szolgálja a foglalkoztatáspolitika, az oktatáspolitika és az érdekvédelem a támogatni kívánt réteg érdekeit.
Ráadásul a közvetett támogatás eleve korlátozza az egyént saját sorsának alakításában, hiszen a támogatást kapott szervezetek döntik el, milyen tanfolyamot indítanak, milyen érdekvédelmet folytatnak, és milyen foglalkozásokat preferálnak, pedig az ember vele született természetes joga, hogy élete e területeit is saját maga alakítsa, és önmegvalósításában ugyan olyan esélyeket kapjon, mint minden ember. E jogát az alkotmányunk, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, számtalan törvényerőre emelt nemzetközi és ENSZ megállapodás, konvenció stb. megfogalmazza, és a Nemzetközi bíróságok is elismerik.
Sajnos makacsul tartja magát az a nézet, hogy az esélyegyenlőség szociális ügy, pedig ahhoz semmi köze. Ugyan ilyen sajnálatos, amikor az esélyegyenlőség okán kapott támogatásokat anyagi helyzethez, jövedelemhez kötik. Ilyen típusú szociális támogatást a szegénység, vagy más rászorultság okán kell kapni, az esélyegyenlőség okán kapott támogatásnak nincs, és nem is lehet köze a jövedelemhez. Így a rokkantnyugdíjat is próbálják újabban támogatásnak feltüntetni, pedig az munkával szerzett jog. E jog megnyirbálására vezették be például a keresetkorlát intézményét is, ezt pedig megelőzte az esélyegyenlőséget célzó kedvezmények sorozatos megvonása, amikor a nyugdíjat összevonták a keresetekkel, amikor járulékokat kellett fizetni a nyugdíjas vagy rokkantnyugdíjas munkavállalónak. Mindezek betetőzéséül megjelentek az olyan szabályozások, rendeletek, amelyek direkt hátrányosan érintették a megváltozott munkaképességű munkavállalót, első helyen szerepeltek az elbocsátandók között, sőt törvény is volt rá, törvényesen lehetett felmondás oka hogy valaki nyugdíjas, vagy épp rokkantnyugdíjas. Ez azt is mutatja, hogy nem csak a támogatási, de a törvénykezési szinten is meg kell teremteni a foglalkoztatáspolitika valódi esélyegyenlőséget kínáló megoldásait.
A problémahalmaz globális megoldás után kiállt, hiszen azt tapasztaljuk, hogy ha valamilyen területen kedvező folyamatok indulnak is be, azok a megvalósítás szakaszában szinte törvényszerűen kedvezőtlen irányt vesznek, és visszájára fordulnak. Ennek a felelőtlen törvénykezés az oka, a jó törvényeinknek nincsen végrehajtási utasítása, vagy az nem megfelelő, vagy épp ellentétes a meghozott törvény szövegével. Ha nehezen túl is jutna e buktatókon a törvény, még mindig hiányzik a betartatáshoz szükséges szankcionálási rész. És legvégül a törvény betartásához, betartatásához a megfelelő forrás biztosítása is legtöbbször csak a kívánság szintjén marad.
A kialakítandó foglalkoztatáspolitikának és kapcsolódó részeinek (oktatáspolitika, esélyegyenlőség) alkalmasnak kell lennie az elvárt megoldások befogadására és azok érvényesítésére egyaránt. A közvetlen támogatás a jelen finanszírozás mellett is hatékonyabb támogatást jelent, a támogatások nagyságrendekkel jobb hatékonysága miatt. A törvénykezés minőségében pedig egy Esélyegyenlőségi Normakontroll hozna hasonló nagyságrendű javulást. Az Esélyegyenlőségi Normakontroll kifejtése a MÖÖÉÉF (Mozgássérültek Öntevékeny Önszerveződő Érdekvédelmi, és Érdekérvényesítő Fóruma) honlapján található a www.mooeef.hu weboldalon.
Szücs Sándor Győző
MÖÖÉÉF
Budapest 2010.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése